Gyakran halljuk is együtt két fontos ásványi anyag nevét a kalciumot és magnéziumot. Nagyrészt azért is, mert a két ásványi anyag együttes jelenléte adja számunkra, illetve fejlődő emberpalántánk számára a fejlődéshez is szükséges alapanyagot. Fontos szerepe van a sejtosztódásban, tehát a csontok-fogazat, izmok és még az idegrendszer fejlődésében is. Ajánlott mennyiség 450 mg/nap.
Összességében a kalcium és a magnézium együttes jelenléte elengedhetetlen magzatunk egészséges növekedéséhez. De ha szerepe ennyire hasonlít a kalciuméra, akkor miért emeljük ki mégis a magnéziumot külön?
Ennek két fontos oka van. Az első, hogy az egyik szinte nem létezik a másik nélkül. Tehát a hasznosulásukhoz/ beépülésükhöz mindig szükségük van a másik jelenlétére. Ezen felül még sok száz enzim működéséhez is hozzájárul.
A másik ok az, hogy rendkívüli hatással bír az izomzatra és ezáltal a anyaméhre is, amiben fejlődik kisbabánk, védővárat ad számára.
Hatása a kismama izomzatára és a babavárásra
A magnéziumnak egyik legnagyobb izomstimuláló hatása a lazítás. A méh izomzatának összehúzódása gyakran fordul elő (ezt okozhatja stressz, fizikai munka, vagy nagyfokú rosszul kivitelezett emelés vagy cipekedés, de akár egy méhre kiterjedő ütés vagy nyomás is), mely akár vetélést és koraszülést is okozhat.
De nemcsak a méh izomzata tud erősebb összehúzódásokat produkálni, akár a hasfalunk megkeményedése vagy lábunk (vádli, lábujjak) is hamar görcsbe tud rándulni a magnéziumhiány miatt és valljuk be ez nem a legkellemesebb érzés.
Lazító hatása tovább terjed idegrendszerünk nyugtatására, melyet stresszoldó képességével tudja kompenzálni.
Van magnézium a magzatvédő vitaminokban?
Fontos: Szinte az összes komplex várandós vitamin, de még az átlagos összetett vitaminok is tartalmazni szokták! Ezért az arányokra természetesen itt is ügyelnünk kell!
A magzatvédő vitaminok nagy általánosságban tartalmazzák a várandósság alatt kívánatos mennyiséget, ezért csak orvosi javallatra egészítsük ki.